Isten ereje és bölcsessége

Mottó: “A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek,
mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük.
Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság,
meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök:
Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” (1Kor 1,22-24.)

Kívülről szemlélve az Egyház liturgiáját, a Húsvéti ünnepkörben a keserű, gyászos elem uralkodik: arról sokat hallanak még a nem hívő emberek is, hogy az egyház negyvennapos böjttel készül a Húsvétre (amikor tilos a zajos mulatság és mindenféle önsanyargató gyakorlatokkal kínozzák magukat a “vallásosak”) és a Nagyhét nagyobbik részében is a szomorúságé a főszerep: harangok, hangszerek és csengők elhallgatása, az oltár díszeitől való megfosztása Nagycsütörtökön, a  papság néma bevonulása és leborulása Nagypénteken az Egyház gyászát hivatott kifejezni. Ezt a nem hívők tulajdonképpen elfogadhatónak is tartják, hiszen Jézus története pusztán evilági nézőpontból tragikus: egy őszinte, jószándékú ember útja a szenvedésbe és a halálba vezet. Igen, ha Jézusban az embert, és csak az embert látjuk, akkor hajlamosak vagyunk kínszenvedésében és kereszthalálában az emberi jószándék kudarcát látni, és a Jézus iránti szolidaritás örve alatt magunkat sajnálni.