Keresztúton (VII.)

Mottó: “S lám, az Úr elvonult arra.
Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt,
de az Úr nem volt a földrengésben.
A földrengés után tűz következett,
de az Úr nem volt a tűzben.
A tüzet enyhe szellő kísérte….” (1Kir 19,11-12)

A szenvedést a bizonytalanság teszi igazán rettenetessé: nem tudjuk, mikor lesz jobb, lesz-e jobb egyáltalán, vagy még hátra van a “java”; mi magunk nem tudunk kiszabadulni ebből a helyeztből, és tehetetlenül várjuk, mi jön még.  Istennel szembeni türelmetlenségünknek is ez a legfőbb oka: attól félünk, hogy mielőtt megsegít minket, még további szörnyűségeket kell elviselnünk, esetleg olyanokat, amelyek a későbbi szabadítást már nem tud eltörölni. Ezért is vetődik fel a kérdés: miért teszi próbára Isten ennyire a türelmünket, miért nem segít azonnal? Nem tudja, hogy lelkünk megtörik, vágyaink meghiúsulnak, a szeretet dolgok és személyek elvesznek számunkra, míg tehetetlenül várunk arra, hogy megszabadítson minket?!

Keresztúton (VI.)

Mottó: “Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel,
hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett,
a bűntől azonban ment maradt.
Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához,
hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk,
amikor segítségre szorulunk.” (Zsid 4,15-16)

A legutóbbi alkalommal Jézus példáját vettük szemügyre, hogy Őt követve legyünk úrrá szenvedéseinken. Bizonyára sokan gondolhatták úgy, e sorokat olvasva, hogy hiszen Jézus mégiscsak az Isten Fia, szent ember volt, aki nyilván nagyobb lelkierővel rendelkezett, mint mi,  ráadásul szentsége folytán biztosan számíthatott az Isten oltalmára. De mi? Nem vagyunk különösebben szent emberek, még ha törekszünk is a jóra; nincs tehát semmiféle hivatkozási alapunk, ha Isten segítségét kérjük. Ráadásul a bűneink jellemünk pilléreit is aláásták, úgyhogy még ha Isten elég segítséget ad is, akkor sem tudjuk magunkat összeszedni annyira, hogy együttműködjünk kegyelmével, és a magunk részéről megtegyük azt, amit tőlünk vár el az Isten ahhoz, hogy megszabaduljunk szenvedéseinktől. Tényleg, mit is vár el tőlünk Isten a szenvedés idején? Hogyan is tekint a mi szenvedésünkre?