Jézussal az úton

Mottó: “Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában,
úgy fogják fölemelni az Emberfiát is,
hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda,
hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,14-16)

Nagypéntek van, Krisztus kínszenvedésének és halálának az emléknapja. Az Egyház Jézus szavaira (“eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, akkor majd böjtölnek” Mk 2, 20) emlékezve gyászol ezen és a következő napon, ezért nincsenek szentmisék, csak egy igeliturgia péntek este. Szép szokás azonban a keresztúti ájtatosság, amelynek keretében a hívek Jézus szenvedésére emlékezve igyekeznek felszítani magukban az elhatározást a megtérésre. Ezúttal – rendhagyó módon – én is ilyen útra hívok mindenkit.

Megfelelő válaszcsapás

Mottó: “Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjaikról,
megbánta a rosszat, amivel fenyegette őket, és nem tette meg.” (Jón 3,10)

A nyugati világot sokkolta a brüsszeli merénylet; a világ vezetői  megfelelő ellenlépéseken törik a fejüket, az emberek pedig félnek. Nem könnyű a helyzet, mert a terroristák szinte bárhol lecsaphatnak. Hogyan lehet így védekezni? Rendészeti lépésekre nyilván szükség van, de ez csak a jéghegy csúcsa: a bevándorlás és a szélsőséges, embertelen dzsihadista ideológia szövetsége egykettőre leigázhatja Európát. Szükségünk lenne Isten védelmére, de vajon megérdemeljük-e?

Írás a porban

Mottó: “Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Úr, az Isten –,
s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?.” (Ez 18,23)

Az elmúlt vasárnap a házasságtörő asszony esetét adta elénk az Evangéliumban az Egyház. Jól ismert történet, még a nem hívők is ismerik annyira, hogy vicc is született belőle. Ilyenkor szokás szerint az ítélkezést ítélik el a szószékről, mert a farizeusok és írástudók kudarcára irányul a figyelem, bár szerintem sokkal érdekesebb Jézus magatartását megfigyelni, mert úgy talán a szöveg mélyebb rétegei is megnyílnak: hogyan tekint Isten a bűnös emberre?

Nézőpont kérdése …

Mottó: „Én vagyok az Úr, a te Istened,
én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.” (Kiv 20,2)

Az elmúlt héten részt vettem egy konferencián, amelynek témája a roma holokauszt volt; a konferencia ünnepélyes megnyitójaként egy táncjátékot mutattak be, amely előtt Choli Daróczi József versét hallhattuk. Nem tehetek róla, de a vers eltérítette a gondolataimat: az egyébként általam is tisztelt, mélyen hívő költő – az Újszövetség cigány nyelvre fordítója – ugyanis azt a kérdést feszegette, hogy vajon Isten számon tartja-e a cigány áldozatokat, és befogadja-e őket szeretetébe. Bennem pedig az a kérdés vetődött fel: vajon jó oldalról közelítünk-e a világban működő Gonosz rémtetteinek emlékéhez?

Az én szabadságom a te szabadságod? IV.

Mottó: „Az emberiség törvényeiben feljegyzéseket készít magának
kivesző erkölcsi érzékéről, kivesző értékrendjéről”. (R. v. Jhering)

Előző bejegyzésemben a keresztény szabadságeszményről szóltam: adottságaink és körülményeink korlátai között, a nehézségek ellenére is tudatosan a lehetséges jót, sőt jobbat választani, ez által kifejleszteni erényeinket és úgy tenni a jót, ahogyan csak mi tudunk jót tenni. Felmerül azonban egy ellenvetés: lehet, hogy reális és emberszabású ez a perszonalista emberkép és szabadságfogalom, csakhogy erre nem lehet (demokratikus) társadalmat építeni, mert a korlátok elfogadása aláveti az embert annak, aki a korlátokat felállítja, így a szolgaság elfogadásához, a zsarnoki rendszerek kiépüléséhez vezet.