Mégis, miféle szeretet?! IV.

Mottó: “Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban,
amely Krisztus Jézusban volt.” (Fil 2,5)

Előző bejegyzéseimben röviden áttekintettem, mit mond Istenről és az isteni szeretetről (az agapéról) a Pásztor, a Jegyes és az Atya képe (aki a legutóbbi részt kihagyta, mert azt hitte, a feministákat ekézem benne, jól teszi, ha pótolja a mulasztását, mielőtt a mai részt elolvassa). Most röviden összefoglalnám, hogy e három kép alapján milyen fontosabb tanulságokat vonhatunk le az isteni szeretetet illetően, melyek annak a szeretetnek a jellemzői, amelyet a keresztények példaképnek tekintenek.

Mégis, miféle szeretet?! III.

Mottó: “Ne hárítsd el, fiam, az Úr intelmét, és ne állj ellen a dorgálásának. 
Az Úr megfeddi azt, akit szeret, mint apa a fiát, akinek jót akar.” (Péld 3,11-12)

Nem tudom, kedves Olvasóim hallották-e már ezt a szó-szörnyet: “feminista teológus”. Ezzel az oximoronnal jellemzik magukat azok, akik (egyébként marxista eredetű) politikai meggyőződésüket (a nők a férfiak elnyomása alatt élnek, amely alól fel kell őket szabadítani) a Szentírás értelmezése során is elsődleges szempontként akarják érvényesíteni, és arra törekszenek, hogy a kinyilatkoztatott szövegeket “megtisztítsák” a patriarchális elemektől. A baj csak az, hogy ezzel megcsonkítják a kinyilatkoztatást, hiszen az, hogy a Szentírás milyen képeket alkalmaz Istenre, önmagában is fontos tanítást tartalmaz; ha a képeket nem vesszük adottnak, és nem azokból indulunk ki, akkor már nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit mond magáról az Isten, hanem arra, miként lehetne olyan az Isten, hogy el tudjuk őt fogadni. Csakhogy ez már nem hitből építkező teológia, hanem valamiféle szekuláris valláslélektan …