Tanulni, tanulni, tanulni

Mottó: “Nem az iskolának, hanem az Életnek tanulunk.”

Időről időre felbuzog a vágy a pedagógustársadalomban, illetve az oktatási kormányzatban, hogy megreformálja az általános iskolák tanrendjét. Örök vitatémának tűnik,  hogy mit tanítsanak a gyerekeknek, és mekkora óraszámban. A cél mindig a minél hatékonyabb oktatási rendszer kiépítése: minél kevesebb óraszámban minél hasznosabb tudást átadni. Hogy mi a hasznos a tananyagban, arról már megoszlanak a vélemények: ki a kevesebb tényadat, ki a kevesebb elmélet mellett tör lándzsát, esetleg az érintett tudományterületek számát szűkítené. Az alábbiakban egy új szempontra hívnám fel a figyelmet: arra, hogy mire is szolgál a valójában a hagyományos tantárgyak  oktatása, milyen kézségeket kívánt ezzel az egykori oktatáspolitika kifejleszteni a nebulókban. Azt hiszem ugyanis, hogy az oktatási reform e szempont figyelembe vétele nélkül csak a tananyag csonkolására számíthatunk, minőségi javulás nélkül.

A növekedés útján

Mottó: “Adjatok egy fix pontot,
és én kifordítom sarkaiból a világot!” (Arkhimédész)

A Szentírást a kiadók és fordítók előzékenyen fejezetekre, alcímekre és versekre osztották; vasárnaponként is csak egy-egy kisebb, jól láthatóan összetartozó részt hallunk az Evangéliumból. Néha azonban nem árt elgondolkozni azon, hogy az Evangélium szerzője milyen logika alapján helyezte egymás mellé az egyes részeket. Az elmúlt hetekben például egyre csak azon gondolkoztam, hogy hogyan is illik össze Lukács evangéliumának 17. fejezetében a mustármagos hasonlat és az úrról és szolgájáról szóló példázat. Nyilván nem véletlenül rakta ezeket Lukács egymás mellé, ráadásul a két részlet között nincs átvezető szöveg, így arra kell következtetnünk, hogy nagyon szorosan összetartoznak.