A nyomor vámszedői

Mottó: „Zálogba kell adnunk fiainkat és lányainkat,
hogy gabonát szerezhessünk, ehessünk és életben maradjunk.” (Neh 5,2)

A múltkori bejegyzésemben látszólag gyorsan elintéztem a bevándorlás kérdését azzal, hogy az állam feladata, hogy méltányosan, a kulturális különbségeket, a helyiek és a bevándorlók érdekeit is figyelembe véve, szigorúan betartott feltételekkel megszabja a bevándorlás kereteit, valamint azzal, hogy a helyi kultúra megerősítésével őrizhetjük meg a bevándorlás ellenére is kulturális önazonosságunkat. Hűséges Olvasóim azonban már olvasnak a sorok között, és nyilván sejtették, hogy ez még csak egyik vetülete a kérdéskörnek, amire még visszatérek. Ma tehát a bevándorlás veszélyei után szólnék a bevándorlás haszonélvezőiről is, akik a társadalmi hatásokra fittyet hányva tisztességtelen hasznot húznak a vándorlók nyomorúságából.