Mégis, miféle szeretet?! III.

Mottó: “Ne hárítsd el, fiam, az Úr intelmét, és ne állj ellen a dorgálásának. 
Az Úr megfeddi azt, akit szeret, mint apa a fiát, akinek jót akar.” (Péld 3,11-12)

Nem tudom, kedves Olvasóim hallották-e már ezt a szó-szörnyet: “feminista teológus”. Ezzel az oximoronnal jellemzik magukat azok, akik (egyébként marxista eredetű) politikai meggyőződésüket (a nők a férfiak elnyomása alatt élnek, amely alól fel kell őket szabadítani) a Szentírás értelmezése során is elsődleges szempontként akarják érvényesíteni, és arra törekszenek, hogy a kinyilatkoztatott szövegeket “megtisztítsák” a patriarchális elemektől. A baj csak az, hogy ezzel megcsonkítják a kinyilatkoztatást, hiszen az, hogy a Szentírás milyen képeket alkalmaz Istenre, önmagában is fontos tanítást tartalmaz; ha a képeket nem vesszük adottnak, és nem azokból indulunk ki, akkor már nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit mond magáról az Isten, hanem arra, miként lehetne olyan az Isten, hogy el tudjuk őt fogadni. Csakhogy ez már nem hitből építkező teológia, hanem valamiféle szekuláris valláslélektan …

Mégis, miféle szeretet?! I.

Mottó: “Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást,
amint én szerettelek benneteket.
Senki sem szeret jobban, mint az,
aki életét adja barátaiért. ” (Jn 15,12-13)

A napokban hallgattam egy műsort, amelyben ún. tradicionalista keresztények szapulták az Egyházat, kiemelve, hogy szerintük az Egyház csak akkor hiteles, ha szigorú. Ezen alaposan elgondolkodtam, és azt hiszem, a kritikában van egy csipetnyi igazság. Nem mintha egyetértenék azzal, hogy a szigor egyenes arányban áll a szentséggel: ez a puritánok eretneksége, akik istenkáromló módon a maguk erkölcsi tisztasága révén akarnak üdvözülni, mintha ez lehetséges lenne. Az ugyanakkor kétségtelen, hogy sokan Istent egy jóságos nagybácsinak tekintik, aki elnéző szeretettel tekint bűneinkre, és csak ki kell mondani, hogy bízunk benne, máris egy csapásra mindent megold és mindenről gondoskodik, hogy felhőtlen buliként éljük meg az életet. Azt hiszem, ez utóbbi is eretnekség, és abból fakad, hogy az Isten szeretetét valami rózsaszín vattacukornak fogják fel, amely inkább bulikellék, mint a világ rendjét fenntartó Erő.

Elit alakulat

Mottó: “Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz,
ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk,
akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette.
Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása,
ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget.
A bűntől való megtisztítást elvégezve helyet foglalt az isteni Fölség jobbján,
s annyival kiválóbb, mint az angyalok,
amennyivel különb nevet örökölt náluk.” (Zsid 1,1-4.)

A napokban egy ókori Kínáról szóló könyvet keresve egy nem kifejezetten keresztény könyvesboltban jártam, ahol megakadt a szemem egy könyvcímen “Az angyalok hatalma”. Talán Olvasóim sem lepődnek meg, ha elárulom, hogy e könyv az “Ezotéria” feliratú polcon volt. Ez az esemény felidézett emlékezetemben egy másik könyvet, amelyet – bízva az Apostoli Szentszék Könyvkiadójában – megvettem, de alaposan csalódtam benne, mert több volt benne a jámbor képzelet, mint a hasznos tudás. (Persze értem, hogy a könyv amerikaiaknak készült, és az ő kérdéseikre ad válaszokat, de angyaltanban J. R.R. Tolkien és C. S. Lewis képzelet szülte (általam egyébként kedvelt) írásait nem tudom hiteles forrásnak tartani…) Pedig nem ártana néhány dolgot tisztázni az angyalokkal kapcsolatban, még mielőtt a “másik oldal” változata rögzül a fejekben.