Állagmegóvás tilos?

Mottó: “Senki ne keresse csak a maga javát,
hanem a másét is.” (Fil 2,4)

Legutóbbi bejegyzésben röviden érintettem az önzés és az önszeretet különbségét; hasznos ezt a témát jobban körbejárni, mert a legtöbb ember nem tud különbséget tenni a kettő között, és Szent Ágoston aforizmáját emlegeti, amely szerint az ember az Isten megvetéséig menő önszeretet és az önmegvetésig menő Isten-szeretet között választhat. Jól hangzó mondás, csak szerintem az a baj vele, hogy összekeveri a fogalmakat: a helyes önszeretet és az Isten iránti szeretet között ugyanis nincs, és nem is lehet ellentét; a valódi ellentét az Igaz Isten iránti őszinte imádás és az önimádat között feszül.

Keresztúton (II.)

Mottó: “Egymás terhét hordozzátok!” (Gal 6,2)

Legutóbbi bejegyzésemben azt a kérdést jártam kissé körül, hogy milyen helyzetbe kerül az, aki szenved, és ehhez képest hogyan nem szabad közelednünk egy szenvedő emberhez. Most egy kicsit továbblépve azt venném szemügyre, hogy – a felebaráti szeretet szellemében – hogyan viszonyuljunk a szenvedő embertársainkhoz. Természetesen nem merném állítani, hogy birtokában vagyok a teljes és támadhatatlan válaszoknak, így csupán bizonyos szempontokat szeretnék ennek kapcsán felvillantani.

Városmisszió

 

Mottó: „A pogányokhoz vivő utakra ne térjetek rá,
és a szamariaiak városaiba ne menjetek be!
Forduljatok inkább Izrael házának elveszett juhaihoz.
Menjetek és hirdessétek: ’Közel van a Mennyek Országa!’” (Mt. 10,5-7.)

Jártamban-keltemben tapasztaltam, hogy szép – noha kétségkívül elhanyagolt, koszos és átépítés alatt álló – fővárosunk egyre több pontján jelennek meg a Városmissziót illetve annak eseményeit hirdető plakátok. Ez mindennél biztosabban jelzi a reklámszakma tevékenységét – mindennapi kényszerből – igencsak jól ismerő városlakónak, hogy a Nagy Esemény egyre közeledik. S valóban, ha a naptárra pillantunk, láthatjuk, hogy már küszöbön áll a katolikus egyház hazánkban eddig példátlan rendezvénysorozata.